Magamról
Wágner Krisztina vagyok, 3 gyermek édesanyja. Eliza 2002-ben, Laura 2007-ben, Dominik 2009-ben született. Mindhárman beavatkozások nélkül, természetes úton jöttek a világra. Az első szülésem után teljesen megváltozott az életem. Nem csak azért, mert Anya lettem, hanem azért is, mert Eliza születése után teljes figyelmem a szül(et)és felé fordult.
A nagyszerű élmény hatására először dúla lettem, mert a saját szülésemnél volt szerencsém megtapasztalni a dúla jelenlétének áldásos hatásait. Szerettem volna, ha én is hasonló módon segíthetnék a várandósoknak. Ezen időszak alatt számos nagyon szép szülést kísérhettem végig, sok tapasztalattal lettem gazdagabb. Aztán ismereteim elmélyítése végett beiratkoztam a szülésznőképzőbe. A gyakorlati idő alatt gyakran szembesültem azzal a ténnyel, hogy a leendő édesanyák azért hoztak meg bizonyos döntéseket a szülésük kapcsán, mert nem voltak tisztában a lehetőségeikkel, nem tudták, hogy vannak alternatívák, van választási lehetőségük. Szintén gyakran tapasztaltam, hogy nagyon sok várandós félve érkezett a szülőszobára, félelemmel töltötte el őket, ha az előttük álló szülésre gondoltak. Alapvető problémának láttam azt is, hogy többen lelkileg sem voltak felkészülve a szülésre, nem voltak ráhangolódva az előttük álló eseményekre. Ezek a tényezők pedig, nagyon gyakran oda vezettek, hogy mellékszereplőivé váltak gyermekük világrahozatalának, és csak passzív elszenvedőként vettek részt benne. Mivel volt alkalmam testközelből megtapasztalni ezeket a valós problémákat, úgy gondoltam, megpróbálok segítséget nyújtani a megoldásukban. Az átélt élmények, az engem ért hatások, és a szerzett tapasztalatok arra inspiráltak, hogy létrehozzam a Lótuszbaba szülésfelkészítőt, melyet a szakmai irányelvek figyelembe vételével, a saját tapasztalataimat, ismereteimet is felhasználva állítottam össze.
Fontosnak tartom, hogy tudd: kompetens személy vagy a saját szülésednél, hozhatsz döntéseket, és VAN választási lehetőséged. Ha ezeket megismered, akkor választ kapsz nagyon sok kérdésre, akár olyanokra is, melyek fel sem merültek volna benned. A kérdéseidre kapott válaszok által csökken a benned lévő félelem, hiszen ezek nagy része az ismeretlen helyzetből adódó kiszolgáltatottság érzéséből ered. Ha pedig csökken a benned lévő félelem, akkor lelkileg is sokkal könnyebben rá tudsz hangolódni az előtted álló eseményre, melynek hatására megváltozik az életed. A világ legcsodálatosabb dolga szíved alatt hordani a babádat, életet adni Neki. Ezért is választottam a lótuszvirág szimbólumát, ami ezt a csodát fejezi ki − tisztaság, bölcsesség, termékenység, termékenyítő erő.